Interjúk
Gramophon Tarolt Nyíregyházán
Világsztár járt a nyíregyházi Face klubban január 23 –án (szombat). Gramophonedzi egyenesen csehországból érkezett hozzánk, hogy elvarázsolja a közönséget. A BalatonSounds legnagyobb slágerekén ismert„Why don’t you” című nagysikerű mű alkotója, igencsak kitett magáért, minket mindenesetre levett a lábunkról.
A party után, családias körülmények között beszélgettünk vele.
Misty: Te le akartál minket gyilkolni? Mert akkor az sikerült. Orbitális volt a buli.
Gramophonedzi: Igen! (nevet) Ez volt a célom. Annak ellenére, hogy nem volt teltház, próbáltam koncentrálni és a tőlem telhető maximumot nyújtani. 150% -ot, ahogy minden egyes fellépésemen. Nagyon köszönöm, hogy így gondoljátok, hogy ennyire erős volt a szettem.
M: Tegnap este (január 22) érkeztél Budapestre, és fellépésed is volt, a Csa – Csa – Csa Klubban. Milyen volt a buli?
G: Nagyon tetszett a helyszín, igazán jó klubnak találom, annak ellenére, hogy a hang az nem volt olyan, mint például itt a Face -ben. Kicsit halk volt a zene, a körülmények miatt, mert nagyon szabályozzák a helyet, így nem tudták felvenni a hangerőt. A vendéglátóim is kitettek magukért, illetve a dj szettem közben, nagyon jól rá tudtam koncentrálni a közönségre, szóval, sikerült egy jó bulit összehozni.
M: Volt alkalmad körbenézni Budapesten?
G: Eléggé szorított volt a tempó, így nem volt lehetőségem körbenézni, de az utóbbi 15 évben körülbelül 20 alkalommal jártam már Budapesten, mivel eléggé közel lakom, ismerem a várost.
Lady Anne: Mennyire jók a magyar nők?
G: Sajnos, nem nagyon volt időm közel kerülni a magyar lányokhoz, de mindenképpen tetszett, amit láttam, nagyon szexinek találom a magyar lányokat.
M: Hallgattam saját szerzeményeidet, és azt kell mondjam, hogy eléggé vegyes a felhozatal. Például ott van a „Why don’t you” című slágered, ami tavaly meghozta számodra a világsikert, kicsit swinges, funkhouse, house zene kategóriába sorolnám. Ez a zene tükrözi a személyiségedet, a stílusodat vagy amit ma este hallottunk tőled?
G: A „Why don’t you” természetesen 100% -ig én vagyok, de amit ma este játszottam az is tükrözi a személyiségem. Mindig arra törekszem, hogy kielégítsem a közönség igényeit. Ha azt látom, hogy egy bizonyos zenei irányvonalra buliznának szívesen, akkor játszom olyan zenéket is, de természetesen a legszínvonalasabb muzsikákból. Tehát 50% -ban azt játszom ilyenkor ami nekem tetszik, és 50% -ban azt, amit közönség kíván. Mindenképpen figyelek arra, hogy önmagamnak és a közönségnek is megfeleljek. A másik része a dolognak, hogy minden esetben a lányoknak próbálok játszani, hiszen hogy ha a lányok boldogok, akkor az egész disco boldog, és akkor én is az vagyok.
LA: Tudatosan készülsz a fellépéseidre, vagy mindig véletlenszerűen játszol, azt, amihez éppen kedved van?
G: Természetesen NEM, sosem készülök előre a szettjeimre. Amikor megérkezek egy klubba, szeretek elidőzni kicsit, hogy lássam, a közönség milyen zenékre mozdul meg, illetve hogy melyek azok a darabok, amik illenek a helyhez. Ezek után beállok a dj pultba és csak pakolgatom a lemezeket, próbálom elkapni azt a fonalat, amit a közönség is szeret. Mindig a tökéletes pillanatokat keresem, ami általában ha egy este 3 – 4 alkalommal előfordul, akkor az már teljesen jó.
M: Rengeteg zenédet ismerem, nagyszerű darabok a maguk stílusában. Mi az, ami inspirál téged, amikor leülsz megalkotni egy zenedarabot?
G: Nehéz kérdés. Nem tudom. (gondolkodik) Volt már arra is példa, hogy elmentem egy klubba, és meghallgattam az estét, aztán elgondolkodtam, hogy nekem mi az, ami hiányzott az adott rendezvényen. Aztán hazamentem és megpróbáltam megalkotni azt a tracket, ami zeneileg hiányzott, és e mellett reprezentálja a klubot. A másik dolog, ahonnan merítek, az életem lenyomatai, bizonyos képek, emlékek, melyeket igyekszem zenébe önteni. Ezek teljesen hétköznapi dolgok, amik bárkivel előfordulhatnak, olyan érzések, melyeket bárki érezhet.
M: Több film - ; reklám - ; és talk show zene kapcsolódika nevedhez, illetve a saját szerzeményeid, gondolok itt a remixalbumokra, EP –kre, melyek nagy sikereket arattak. Lényegében szakmailag már mindent elértél, ami lehetséges. Mi az, amit még szeretnél megvalósítani? Van most olyan project, amin dolgozol?
G: Jó kérdés. Nem tudom. Gyakorlatilag a film - ; reklám - ; és talk show zenéket a megélhetés miatt csináltam, de azt el kell mondanom, hogy büszke vagyok ezekre a munkáimra is, mivel nagyon jól sikerült darabok. Igazából egész életemben arra vágytam, hogy azt csinálhassam, amivel jelenleg is foglalkozom. Szilvesztertől kezdve eddig 15 különböző helyen léptem fel, akkor körbeutaztam 60 nap alatt a világot, de ezt a kört még legalább háromszor meg szeretném tenni. (mosolyog) Azt szeretném, hogy ez az élet, és ez a pillanat még jóideig ne múljon el.
M: Munkásságod alapján, már tudjuk, hogy mivel foglalkozol. De mit csinálsz a szabad idődben?
G: Zene, zene, zene… (mosolyog) Szabad időmben trackeket és mixeket hallgatok, zenéket válogatok és vásárolok. Életem a zene. Mondhatnám, azt is, hogy dolgozok, készülök a következő fellépésemre. Szerencsésnek érzem magam, mivel azzal foglalkozhatok munka közben, ami a hobbim, az életem. (mosolyog)
M: Köszönöm szépen az interjút. Még egy utolsó kérdés. Üzennél valamit a MustárFM, a GlobalpartyFM, az onlyhousemusic.hu és a bulváros.hu hallgatóinak és olvasóinak?
G: Nem szeretnék világbékét kívánni (nevet), bár azt is fontosnak tartom.
Hallgassatok sok zenét, és éljetek boldogan.
M: Még egyszer köszönjük. Jó pihenést, és holnap pedig kellemes utat kívánunk neked haza.
G: Én is nagyon köszönöm. Sziasztok.
(Forrás:onlyhousemusic.com)
____________________________________________________________
Zenei hírek
Elindult a Bohumil.hu
A negyed évszázadot betöltve elindította weboldalát hazán talán legtöbb tehetségkutatóját nyert lemezlovasa, Bohumil. Az arculata igazodok a mostanában előszeretettel általa játszott darabok stílusához. Nem, nem ősi inka dalokról van szó, a feszesebb törzsi dobok viszont jöhetnek és a konga minden mennyiségben.
Informatív oldala hosszas tervezés után indult el a hetekben. A Moving Bodies legutolsó adásairól, ha lemaradtatok itt letölthetitek azt is. Manapság oly divatos és hasznos twitter is beépült a weboldalba így Bohumil csiripelését is folyton követhetitek.
A hetekben egy belga túrára indul Bohumil, amelyről hamarosan Ti is egy hosszabb beszámolót olvashattok.
Bohumil is részt vesz a 2009-es BEST OF szavazáson, ha megtiszteled szavazatoddal akkor január 31-ig még leadhatod voksodat a legjobb hazai dj kategóriában.
(Forrás:onlyhousemusic.com)
____________________________________________________________
Buli ajánló
Újra együtt: Together Night a Prestige-ben!
A nagy csapat megint összeáll, hogy felejthetetlenül kellemes perceket csempésszen a szürke téli esték közé íncsiklandó zenei csemegékkel. Teszik mindezt már csak presztízsből is a Prestige-ben, Budapest egyik legújabb legizgalmasabb klubjában. A Tölgyfa utcai csodás kis szentélyben a Together is igazi otthonra lelt, s most minden csúcsminőségű hang- és fénytechnikai berendezésével, szuper elegáns, ultramodern dizájnnal kialakított, csábos belsejével arra ösztönzi az igényes szórakozni vágyókat, hogy minél több időt töltsenek el e falak között.
Nem véletlen, hogy Chriss és Yvel & Tristan is beleszeretett a klubba… Most újra nekilendülnek, hogy alaposan befűtsenek a fagyos évszaknak. A srácoktól megszokott első osztályú zenei felhozatal már a legújabb európai trendeket tükrözi: a house és tech house gyöngyszemek között emellett egészen biztosan felcsendülnek majd a legújabb saját szerzemények és remixek is. Csak hegyezzétek a füleiteket! Hogy kellően felizzon a hangulat, már a bemelegítést is mesteri kezekre bízták a fiúk, amikor a The Pressure projekt szülőatyját Surprise-t kérték fel a feladatra. Mert tudjátok: minden jó buli alapja a megfelelő bemelegítés. Mint tudjuk, Surprise ebben (is) nagy szakértő. Vétek lenne lemaradni róla, úgyhogy érkezzetek feltétlenül időben!
Számítunk rátok, mert nekünk számít, hogy együtt lehetünk!
(Forrás:onlyhousemusic.com)
____________________________________________________________
Zenei hírek
Maxim Kuznyecov – 2009. évi mérleg
Előző évi felfedezettünknek egészen elképesztő éve volt 2009-ben! Az új hazai dj generáció egyik legsikeresebb tagja járt és zenélt Ibizán, Szlovákiában vagy épp a neves szerbiai Summer3P fesztiválon, több világszerte sikeres zenével és átdolgozással rukkolt elő, élőben tesztelhette elsők közt az új Pioneer CDJ2000-est… Na de nézzük részletesebben mik is történtek Maximmal az előző év folyamán:
2009 egy nagy szilveszteri fellépéssel kezdődött Szerbiában, Zentán. A party olyannyira jól sikerült, hogy Maxim több napra ott maradt bulizni a szervezőkkel, aminek köszönhetően új baráti és szakmai kapcsolatok szövődtek és több további booking is formálódni kezdett. Mire magához térhetett volna az élménybódulatból jött az év első nagy meglepetése - egyik friss zenéje bekerült Pete Tong világszerte hallgatott és trendformáló zenei műsorába az Essential Selection-be. Mind a hazai mind a külföldi reakciók fantasztikusak voltak, ez az orosz dj mai napig egyik legjobb referenciája. Azonban máris jött február, amikor is sokak meglepetésére elnyerte az "Év Hazai Felfedezettje" címet a Soundhead Bestof 2008-as szavazásán. Márciusban a Pest melletti Monroe klubban vezette fel Dave Seaman szettjét, akivel azóta is jó kapcsolatban maradtak, és aki rendszeresen játssza Maxim neki küldött promó trekkjeit. Áprilisban élete egyik legsűrűbb éjjelét sikerült produkálni, amikor is 5 óra leforgása alatt két ország két top klubjában pörgette a lemezeket. (M.o. - Sensation / Szerbia - The Code) Májusban a Dance 4 Life nemzetközi mozgalom Mauro Picotto-s (Budapest/Citadella) bulijának hivatalos partybusz dj-jévé avanzsált, a speciálisan felszerelt partybusz egy héten át rótta esténként a főváros utcáit élő dj szettekkel is népszerűsítve a rendezvényt.
Június elején Maxim életének egyik fordulópontja következett, ugyanis kijutott Ibizára, ahol a Top7 közül 2 nagy klubban is fellépett (Eden és Es Paradis - elsőként a hazai újgenerációs djk közül!) és olyan nevekkel bulizott együtt, mint Carl Cox, David Guetta, Steve Angello, Erik Morillo vagy épp Pete Tong! Júliusban Észak-Szerbia egyik legnagyobb fesztiválján zenélt Robert Babicz és Jody Wisternoff társaságában. Születésnapja környékén augusztusban meginvitáltak Szlovákia egyik legnépszerűbb zenei műsorába (4Elements) és legújabb fővárosi klubjába, ahol "vetkőzésig bolondultak" a partyarcok az orosz dj szettjére.
Az ősz szintén izgalmasan kezdődött, a Soundhead + Freee magazinnak hála Maxim lehettem az első „magyarföldi” dj, aki élőben tesztelte a Pioneer legújabb forradalmi újításokat hozó CDJ2000-es lejátszóját a belgiumi világpremieren! Október közepén egy teljesen újszerű energiaital (Pussy Energy Drink) promó csapatával egy hetet zenélt a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállításán Kölnben egészen impozáns közönségnek (arab olajsejkek, német klubtulajdonosok, orosz milliomos üzletemberek). November tele volt fantasztikus magyar fellépésekkel, míg decemberben megjelent első hivatalos kislemeze a "You Are The Light", mely szintén remek szakmai és közönség reakciókkal büszkélkedhet.
2009 zárásaképp és 2010-et indítva a Maxim Kuznyecov a Hungexpos "Classic NYE2010" rendezvényen zenélt és aktívkodott Nick Warren és JayDee, nameg megannyi boldog partyarc társaságában!
Hogy mi minden jön 2010ben? Megjelenések, klubestek, fellépések, kollaborációk és megannyi meglepetés! Csak figyeljétek a zenei portálokat, rádiókat, partyflyereket és természetesen Maxim saját weboldalait:
ui: Maximot élőben legközelebb Február 1-jén hétfőn 20:00-tól hallhatjátok a Justmusic FM hullámhosszain, majd Február 5-én saját klubestjén (Syberia Sessions) Budapesten a Cream Music Clubban.
(Forrás:onlyhousemusic.com)
____________________________________________________________
Buli ajánló
2010 Február 13.-án 3 sztár dj/producer rázza meg a Dream Hall falait!
A Spanyolországban élő ám olasz legenda Luca Bacchetti, a holland mágus Eelke Kleijn a külföldi színeket képviselve, a hazai élvonalból pedig világutazó DJ hírességünk, Jay Lumen!!!
Az elektronikus zene rajongói számára biztosan sokat jelent az úriemberek neve, hiszen rendszeres lemez megjelenések, népszerű rádióműsorok és megszámlálhatatlan legendás fellépés fűződik nevükhöz.
Luca Bacchetti mind saját dalaival mind remixeivel szinte robbanásszerűen került a köztudatba világszerte. Legendás remixe, melyet Paul Ritch „Crazy Madness” című dalához készített egycsapásra föld körüli pályára állította. Turnéi során olyan helyeken játszik, mint az ibizai Space, a legendás berlini Watergate, vagy a tokyoi Womb, ezen felül a legnagyobb fesztiválok is folyamatosan versenyeznek kegyeiért. Mindezek után nem is csoda, hogy mára az új generáció egyik legfoglalkoztatottabb DJ-jét tisztelhetjük benne. Legutóbb Kiskunhalason tette tiszteletét hazánkban, ahol teljes teltház és fergeteges hangulat fogadta, most pedig a Dream Hall falait fogja megrázni.
Eelke Kleijn az a holland úriember, aki hazánk számos klubjában bizonyított már. Folyamatos teltházas partik övezik a nevét világszerte és ez várhatóan nálunk sem lesz másként. Produceri munkái olyannyira elismertek, hogy 2008-ban a Korg holland leányvállalata is felkérte stúdióhangszereinek hivatalos tesztelésére. Másfél éve jelentette meg a szakma által is sokat méltatott, etalonnak számító nagylemezét, mely a Global Underground szárnyai alatt járta körbe a nagyvilágot. Az ehhez kapcsolódó lemezbemutató turné a világ minden táját érintette, Argentínától - Brazíliáig és Japántól - Angliáig. Ezúttal pedig nálunk mutatja meg, hogy mi is az az igazi Holland hangzás, amelyért bármerre is jár, igazi közönség kedvenc
Jay Lumen mára nemzetközileg és itthon is egyik legsikeresebb hazai DJnk és producerünk, akinek nevétől folyamatosan hangos a sajtó. Annak idején az első magyar Global Underground művészként került a köztudatba napjainkban pedig már folyamatosan járja a legjobb nemzetközi és hazai rendezvényeket. Dubai, Brazília, Finnország, India, Marokkó mellett számtalan országban jól ismerik a nevét, akárcsak London első számú klubjában a Ministry Of Sound-ban. Dalai folyamatosan az eladási élét ostromolják, és a legjobb kiadók versengenek értük. Külön öröm, hogy legutóbbi óriási sikert aratott szettje után ismételten vendégül láthatjuk a Dream Hallban.
Február 13-án tehát 2 külföldi világsztár és 1 magyar immár szintén világhírűvé vált DJ szettjére partizhatsz egyetlen buli áráért!
Belépő éjfélig: 1500,-
Éjfél után: 2000,-
(Forrás:onlyhousemusic.com)
____________________________________________________________
Buli ajánló
Ablak a Dubra - Január 13-án vendégünk: Collins & Behnam
A 2005-ös és a 2006-os Mayday himnuszok szülőatyjai már számtalanszor kivívták maguknak a közönség és a szakma elismerését. Megismerkedésük előtt is mindketten szép sikereket értek el, de amióta erejüket egyesítették, azóta nincs megállás! Collins (Némethy Gábor) és Behnam (Lotfi Behnam) 2003-as első találkozása fordulópont volt az életükben. Közös budapesti stúdiót alapítottak, ami azóta igazi slágergyárrá avanzsált. Még meg sem száradt a festék a falon, de már elkészült első közös munkájuk (2004 március), amire azonnal lecsapott a Flash Brothers. A világsztár izraeli duóval azóta is nagy spanban vannak a srácok. A Tribalz Return című felvételüket pedig Carl Cox hónapokig nem volt hajlandó kitenni a lemeztáskájából. Az akkoriban megjelenő Technoise 2 válogatáson (DJ Newl) szereplő Full Contact pedig idehaza kavart nagy port. Az osztrák Felipével is ekkoriban botlottak egymásba, illetve a bécsi Titanium Records feje a magyar páros egyik demójába. Mindjárt lehetőséget is adott nekik az akkor induló Supreme Entertainment égisze alatt. A szakmai kapcsolat azóta is gyümölcsöző.
Az igazi bombasiker azonban még csak ezután következett: megjelent a Rotationnél a Solid Beatz EP, és a rajta szereplő 3 track olyat ütött, hogy az egész szakmának és a közönségnek hetekig csengett a füle tőle – persze jó értelemben. A nagy visszhangot kiváltó kislemez után sorban jöttek és jönnek a remixfelkérések, érdeklődnek a kiadók a saját zenéik iránt is (pl. Intec, Analytic Trail, Rotation, Relatives, Titanium, Supreme-Entertainment, Pitch, Egotraxx)
Bootlegjeik „C&B Project" néven látnak napvilágot folyamatosan a brit KIR Recordsnál. A duó turnénaptára jelenleg is tele van, s közben gőzerővel készülnek az újabb húzós darabok a stúdióban is.
Collins & Behnam csillaga tehát egyre magasabban ragyog, miközben egyre növekszik rajongótáboruk idehaza és külföldön egyaránt. Nincs is ebben semmi különleges, ha ismerjük a zenéiket, ha láttuk már őket élőben, mert a különlegesség maga a zenéjük, s ahogyan a közönséget képesek megőrjíteni a táncparketten!
Zenei hírek
Snake Sedrick , most vagy soha!
Saját bevallása szerint a 2009.-es évben nem volt kellően termékeny kedvenc producer/dj barátunk. 2010.-ben úgy tűnik erre rá fog cáfolni, hiszen januárban máris egy táncparkett barát tech-house bombával örvendezteti meg a pattogósabb ütemek kedvelőit! A „Now or never A-side” ahogy a neve is mutatja, egy igazi „A” oldalas, főidős darab, kemény basszusok és letisztult hangzás ingerli a hallószerveinket. A kiállás után természetesen következik a „Snake”-es agy eldobás, amit újabban megszokhattunk az úriember produkcióiban. A „B-side” egy picit visszafogottabb, tribe-osabb, és talán trendibb, mint az „A” változat, ez valószínűleg a Viva Music fanoknak fog kellemes meglepetést szerezni, már csak a kongás fűszerezés miatt is!
Megjelenés: Január 4!
http://www.snakesedrick.hu/gallery/video/DJ&Producer_talalkozo_10_-_Snake_Sedrick.zip
(Forrás:onlyhousemusic.com)
____________________________________________________________
Zenei hírek
Szavazz te is a legjobb magyar női dj-re, Niki Beluccira!
Niki Beluccit 2007 szeptemberében jelölték a "Legjobb női Dj" kategóriában, a Francia Burn DJ Awards-on és ezen kívül Niki mixét egész Franciaország (és persze az online világ is) hallgathatja heti rendszerességgel a Radio FG-n és annak online felületén, ami az egyik leghallgatottabb rádióállomás egész Franciaországban. (www.radofg.com )
Az FG Rádió most versenyt indít a rezidens lemezlovasai között, „FG World TOP DJs 2010” címmel. Niki csakúgy,mint a rádió többi DJ-je, pl. Armin Van Buuren, Paul Van Dyk, Carl Cox, Martin Solveig, Roger Sanchez, Bob Sinclar és még sokan mások még versenyben vannak, az FG World Top DJ címért - így 2010. január 31.-ig te is tudsz rá szavazni a Francia Radio FG (www.radiofg.com) oldalán.
A tét, megtalálni a Világ legjobb lemezlovasát. Szavazni a Radio FG oldalán lehet folyamatosan!